Elgondolkodtam azon, mégis miért és vajon mióta állok egy ollóval a kezemben a saját házamban az ablak előtt azt lesve, a nap folyamán belém ütközött idegen mikor mozdul tapodtat a helyéről. Úgy éreztem megdermedtem, mint egy kőszobor, a fénytől elárasztott nappali kellős közepén. Figyelmem elkalandozott, a férfira bámulva fentebb toltam szemüvegem, hogy megdörzsöljem a szemeimet.
Álmos voltam. Ez eddig mintha fel se tűnt volna, hiszem még csak....
-Mennyi is az idő? -tettem fel a kérdést saját magamnak.
Délután négy óra. Van az a pillanat, hogy az éhség, szomjúság, vagy épp a fáradtság
felülkerekedik kíváncsiságunkon, ez esetben megrögzött paranoiámon is, így elhatároztam, hogy ez a jelenség csak felettébb furcsa, de nem ártalmas...Ugye?
Lefeküdtem a fekete bőr kanapéra, gondoltam a délutáni tea előtt még jól esik egy kis szieszta.
-Remélem akkorra eltűnik a követőm, különben rendőrökhöz folyamodom! -mosolyodtam el, mire előkotortam a zsebemből a telefonom, hogy ébresztőt állíthassak be.
Olyan hamar elaludtam, hogy még a harmadik velociraptorig sem érkeztem elszámolni, máris valami sötét és ijesztő helyen voltam. Az agykérgem mélye. Welcome to the Jungle! Ahol a legfurcsább álmok is valósnak tűnnek, ahol bármi megtörténhet, de legfőképp bárhol kiköthetek.
Legújabb kalandjaim Panyolországba vittek, ahova saját nyúllegénységemmel jutottam el, hogy felfedezzem, amit élő nyuszi még nem tett. Répalak felé indultunk, át a Salátahegy lábánál húzódó, armadának kissé keskeny folyón, hogy eljuthassunk a hőn áhított őshazába, Panyolországba. Tudni illik, őseink innen indultak útnak, hogy meghódítsák az egész világot, ám a fránya tektonikus mozgások közbeszóltak, a földrészek mozogni kezdtek. Izolálódtak. Sokan próbálták megkeresni a visszavezető utat, ám mind hiába...
Ám én, mint rendíthetetlen kalóztanonc, meg akartam keresni a helyet, ahol minden patyolat tiszta, az emberek még mosószappannal mosnak, a kútra járnak inni és a férfiak akkor kurjantanak a falu legszebb cselédje után, ha megvillan a bokája.
Francokat. Mi csak a répaföldek miatt jöttünk. TÁMADÁS. Kiáltottam el magam, és a nyúlurak és nyúlhölgyek rendületlen csatába kezdtek az őslakosok ellen. Kiáltások és jajveszékelések mindenünnen. Halálhörgés égen s földön. Hullahegyek mindenütt, gyümölcshús rothadó szaga járta át a mezőket, ahol sorra lemészárolt marhák vére öntözte azt, amiért jöttünk....
-RÉPA! -riadtam fel álmomból, amikor megszólalt az ébresztő. Annyira furcsa, morbid és vicces volt az álmom, hogy elkezdtem rajta kacagni. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy engem már várnak a teadélutánra, valahol a Százholdas Pagonyban, ahonnan soha nem szabad késni, ahova soha nem szabad túl hamar érkezni. Úgy éreztem magam, mint Alíz. Nyulaim is vannak, bár csak az álmomban.
-Jusuf! -kiáltottam el magam, majd behajlongtam minden bútor alá, benéztem a mosógépbe, hogy megtaláljam a vadászgörényem. Sehol nem leltem, így csak feltöltöttem az ételes dobozát, majd felkaptam egy kabátot és a táskám, hogy elindulhassak mesés délutáni traccsom felé. Megfogtam a kilincs gombot, majd megálltam.
Mi van, ha még mindig itt van? Az nem lehet. Biztosan nem. Elindultam a hátsó kijáraton az udvar felé, felültem a kerékpáromra és elbicajoztam a naplementébe. Vagy legalábbis három utcával arrébb.
E
ez az álom... szakadok :DDD
VálaszTörlés