Talán életemben a legmeglepődöttebb arcot épp most, az előttem álló férfi produkálta párszavas mondatomra reagálva. Talán nem informálták volna a célszemély tulajdonságairól? Valószínűleg nem az életrajzomat vagy a pszichológiai felmérésemet mutatták meg neki először, de azért mégis. Vagy talán ők sem sejtették, hogy mernék ilyen merészet lépni? Azok után, hogy tudom, bántani nem fog - hiszen nem ezért fizetnek neki- mégis mi okom lenne félni tőle? Az ég világon semmi.
-Kerülj csak bentebb! -nyomatékosítottam az iménti gesztusomat, amire kissé összerezzent, mint akit kibillentettek a gondolatmenetéből. Mérlegelte a történet kimenetelét? Mondanám, hogy semmi hátsószándék nem vezérel, de még a végén hazudnék.
Egy kanna szamócás teát és aprósüteményt tálaltam a fehér csipketerítős asztalkám közepére. Megtöltöttem a porcelán csészéket, majd leültem vendégemmel szembe.
-...K...köszönöm -bökte ki végre, majd elkezdte szürcsölni a teát a kapucni. Történetesen a fejfedőjét még mindig nem vetette hátra. Végignéztem a karján, jobban mondva a kezén, amint a csészét fogta. Kézfején kidülledt néhány ér, amelyek hosszú ujjaira vezették a tekintetet.
-Szóval a bevásárlóközpontos eset óta van szerencsém?
-Úgy valahogy... -duruzsolt mély hangja a gőzölgő tea fölött. - Ez elég..furcsa.. -kezdte- valaki követ téged az utcán, majd beinvitálod a házadba, mintha ismernéd? Nem...félsz?
-Nem igazán, mint az feltűnhetett. -vontam meg vállam, mire a férfi felfedte magát. Fekete tincsek lógtak az arcába, barna, szinte már fekete igéző szemeivel nézett rám, majd telt ajkai így szóltak:
-Bátor hölggyel van dolgom, azt meg kell hagyni -mosolyodott el, ami rettentően sármossá varázsolta ábrázatát. Nem is vagyok benne biztos, hogy ezt most komolyan gondolom-e, hogy így felmérem és szinte már érdeklődési körömbe illesztem ezen ismeretlent. De ami tény, az tény, én pedig szókimondó vagyok.
-Ha nem most és nem ilyen körülmények között találkoztunk volna, azt mondanám "Van kedved meginni velem egy italt?" -csengő kacaja betöltötte a konyhát iménti megszólalásom hallatán. Nem tudtam eldönteni teljesen őrültnek tart-e ezek után.
-Hisz épp azt tesszük, nemde? -mosolygott féloldalasan. Azt hiszem találtam magamnak egy beszélgetőpartnert, akinek napi feladata, hogy kövessen. Nagyszerűnek hangzik, nem igaz?
Talán még fél órát beszélgethettünk, annyi biztos, az aprósütemény és a tea is mind elfogyott, mire a férfi felpattant és látszólag indulásra készen állt, amire kicsit elszomorodtam.
-Későre jár, jobb lesz, ha megyek -szólt illedelmesen, majd miután megköszönte az estét nyomban el is tűnt.
-Várj! -kiáltottam utána- Nem tudhatnám meg a neved? -továbbra is sietős léptei közepette visszanézett rám az utcán, majd így szólt:
-Szólíts csak V-nek -akkor vettem csak észre, hogy -ha nem is pöndörített, de- bajsza az volt, ami alól megvillantott egy utolsó mosolyt, majd csuklyáját felvéve eltűnt a szürkeségben.
Pár percig álltam még a tornácon, fölöttem bogár zúgott, néztem ahogy távolodik a vendégem, aki felettébb felkeltette az érdeklődésemet. Úgy érzem minden rendjén s módján halad a célom megvalósításának érdekében. Nagyszerű.
E
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése