3. rész - A teaháznál

Százholdas Pagony 
   A város legnagyobb tea háza.
Kívülről nem mondható szépnek, krém színű épület, mahagóni cserepekkel. A neve ott díszelgett az ajtó felett, hatalmas, bordó, játékos formájú betűkkel. Az ajtó sem volt különleges kívülről, annyi megjegyzendő, hogy ez tényleg mahagóniból készült.
Leraktam a biciklimet a tárolóba, ami a tea ház és a könyvesbolt közötti sikátorban volt. Felszereltem rá a lakatot, és 5 percnyi tanakodás, ráncigálás és emelgetés után, megbizonyosodtam arról, hogy ezt a biciklit senki sem fogja ellopni innen. Nem ma!
    Aztán olyan különös érzésem támadt, mintha figyelnének. Megfordultam, de csak az utcán járkáló emberek sokaságát és a masírozó kocsikat láttam. Lassan elindultam, ki a sikátorból. Figyelmesen körülnéztem, de senkit nem láttam. Mélyen, legbelül, reméltem, hogy nem az a titokzatos alak, aki a házam előtt volt. Közelebb léptem az úthoz. Annyira figyeltem, hogy megálljt csak a padka széle, és egy elém vágódó taxi parancsolt. Az utas kiszállt, besietett a tea házba. Tényleg, épp oda tartottam én is!
Mielőtt beléptem volna, hátranéztem még egyszer. Semmi.

    Benyitottam, és egy teljesen más helyre kerültem.
A kis kör alakú terem közepén egy fa állt, a Méhecskék Fája. A fa körül egy asztal volt, már ült ott egy kis csapat. Minden fából volt, a padló, a fal, az asztal, a recepciós pult, még talán a recepciós pult mögött álló öreg nő is, akin látszott, hogy nem erre a munkára született.
  Odaléptem hozzá:
   - Jó napot Ella! Merre foglaltunk most asztalt? - kérdeztem tőle egy kissé erőltetett mosollyal
   - Bagoly Házánál.. Jó szórakozást.. - pislogott kettőt unottan, aztán átnyújtotta a jegyemet.
   - Köszönöm.. Ellie. - gondoltam  megtöröm a jeget, de Ella nem értékelte az általam adott becenevet, és ezt tudtomra is juttatta szúrós tekintetével és megvető grimaszával.

     Elindultam a fa felé, megkerültem és felmentem a lépcsőn. A második szint részekre volt bontva, hidak vezettek egyik állomástól a másikhoz. Elhagytam A Hét Fenyőfát, kikerültem pár pincért, és már meg is érkeztem a padlásra vezető létrához.

    A Százholdas Pagony egy olasz család, Alberico-ék ötlete volt. Világ járók voltak a javából, bejárták Kínát, Indiát, Amerikát, Spanyolországot, csakhogy a kislányuk Emma, örömét lelje valamiben. De a kislányt nem érdekelte se New York, se Tokió, csak egy helyre akart eljutni: a Százholdas Pagonyba. 
    Ahogy telt-múlt az idő, a kis Emma felnőtt, egy tea ház tulajdonosa lett Londonban. Imádta az életét, a teákat és titokban még a Százholdas Pagonyt is. Még mindig.
De mivel az élet sajnos nem fenékig méz, elég volt csak egyszer rossz helyen lennie a rossz időben. 
A szülei nem bírták elviselni hiányát, hiába ott volt újszülött lányuk, Emilia, Emmát semmi sem pótolhatta. 
   Halála után egy évvel elköltöztek ide. 
  Nem mentek máshová, nem éltek nagy életet. A kis család épp az utcán sétálgatott, városnézőben voltak, amikor észrevettek egy nagy, lepukkant épületet. Koszos volt a fala, a tető omladozott, az ajtaja kopott volt. Gyerekek mászkáltak körülötte, az egyik krétával firkált valamit az ajtóra. 
Amikor odaértek a házhoz, a gyerekek már elmentek, egy kivételével, aki még mindig a betűk megformálásával küszködött. Egy kicsi könyvecskét szorongatott, néha rálesett a borítójára, és írt tovább. 
  Az Alberico házaspár lehajolt hozzá. 
   - Mit írsz, kislány? - kérdezték
    A lány nem válaszolt, csak átadta a könyvét. Alberico-ék szóhoz sem jutottak. A könyv írója A. A. Milne, a címe pedig: Micimackó. A kislány ekkor rábökött a könyv hátuljára, egy szóra, azon belül pedig egy betűre. Egy g betűre. Aztán rámutatott az ajtóra, a házaspár pedig kíváncsian próbálta kiolvasni a kusza betűket, amiket már felírt:
                               
Szá..zhol.das  Pa..

    A g betű sehogy se sikerült neki, így átadta a krétát Mr. Alberico-nak. Feleségével egymásra néztek, a meglepődöttség és a szomorúság keveredett bennük, de volt még ott valami a tekintetükben. Valami, ami felébresztette őket, a semmittevésből, a sajnálkozásból. Ez pedig egy emlék volt, a lányuk emléke. A továbbiakban ez adott nekik erőt.
   Alberico felírta a g betűt, de nem csak ennyit tett. Pár hónap múlva stabilizálódott anyagi helyzetük, így megvették a házat, felújították. Egy tea ház lett, ami nagyobb belül, mint kívül, mivel belül egy másik világ van. A Százholdas Pagony, Micimackóval, Malackával, Tigrissel, Nyuszival és az összes többi lakóval. Emilia nagyobb korában előállt az ötlettel, hogy bontsák részekre a helyet, és mindegyik legyen elnevezve a Pagony helyeiről. Emilia és családja örökölte a tea házat, miután szülei tavaly meghaltak. 
   Sosem tudtam elképzelni őket szomorúan. Amióta meg van nekik a tea ház, csak mosolyból áll ki az életük. 

   Reménykedek abban, hogy egyszer csak engem is felébreszt valami a semmittevésből. Akárhányszor felmászok a létrán ez a történet jut eszembe.

   És az, hogy mennyire szégyellem magam, hogy a mocskos ügyleteinket egy ilyen helyen kell megbeszélnünk... 

K