IV

      …De cseppet sem volt vicces a helyzet. Danny lassan a fegyveréért nyúl, de mire elsüthetné azt, ismét sötétségbe borul a sikátor. Csupán két sárgászölden világító szempárra lett figyelmes, amely sebesen haladt az éj leple alatt a sikátorból kivezető utca felé. Három lövésből egy sem talált, de a negyediket egy hangos nyögés követte. - ez az, most meg vagy te rohadék - gondolta magában az adrenalintól felpezsdült nyomozó. S ő is rohanni kezdett a sikátor elejéhez a nyögdécselő hang irányába. Közben elővette telefonját, hogy egy kis fénnyel megvilágítsa az utat, hogy el ne vágódjon a nedves kövön. Amikor eléri a hang forrását, a földön fekvő D-Dog arca pillant vissza rá.
      - Neked teljesen elment az eszed, hogy csak így vaktában lövöldözöl? Meg is ölhettél volna! - kiált mérgesen D-Dog. Bassz.. ez rohadtul fáj. És közben erősen szorítja a jobb vállát, hogy elállítsa a vérzést. 
      - Mi? Te mégis miről beszélsz? 
      - Arról, hogy a „Macska” helyett sikerült engem eltalálnod. Gratulálok , te igazi mesterlövész- mondta gúnyosan D. - Hogy van neked egyáltalán engedélyed erre az izére?- mutatott Danny fegyverére. 
       - Ez nem lehet igaz! Ha lett volna merszed oda vonszolni a segged az ajtóhoz, akkor most nem találtalak volna el, sőt még a „A Macska” is a markomban lenne. De hála neked várnom kell még az előreléptetésre… 
      - Ó nehogy már még én legyek a hibás azért, mert te nem tudsz rendesen célozni! Különben is neked csak erről szól az egész? Az elismerésről, a pénzről? Az nem is érdekel hogy emberek halnak meg egy pszihopata állat miatt, és ez ellen senki nem tesz semmit, mintha ez teljesen rendben lenne?
      - Persze hogy érdekel…-A veszekedést egy reszelős hang töri meg
      - Ember már megint vacakol ez a kib*szott neoncső, igazán megjavíthatnák már.- Egy közel két méteres részeg fazon szeretne bejutni a klubba. Nagy nehezen előveszi a gyújtóját, meggyújtja utolsó már félig elszívott cigijét, s a gyújtó nyújtotta halovány fény segítségével sikerül eltántorognia a klub bejáratához. Ahogy megfogja a kilincset, érzi, hogy sikamlik a vértől, de egyszerűen csak a kabátja oldalába törli kezét és a következő pillanatban már elnyeli a hatalmas embert a hangos zaj és a tömeg. Még csak fel sem tűnt neki, hogy egy holtest mellett sétált el. 
      - Az édes tudatlanság –törte meg a csendet D. Danny felsegítette D-Dogot és kisétáltak a sikátorból. Az utca fényáradata zavarta a szemüket, időbe telt mire ismét hozzászoktak a világossághoz.
      - Hadd nézzem a vállad!- szólt közbe Danny 
      - Semmi baja! 
      - Elvitetlek egy kórházba, el is fertőződhet a seb. Amúgy is az én hibám, felelőséggel tartozom a tetteimért. 
      - Mi van talán félsz, hogy miattam elveszítenéd az állásod? 
      - Ne viccelj! Szerinted nincs elég befolyásom ahhoz, hogy simán eltusolhassam ezt az ügyet? Csak nem szeretném, hogy a vallomásod felvétele előtt elpatkolj itt nekem. 
      - Ezt akkor vehetem bocsánatkérésnek? 
      - Vedd aminek akarod! Maradj itt csak hívom a bűnügyiseket.. 
Cho ért ki elsőnek a helyszínre. 
      - Öregem mi a fenét kerestél itt az éjszaka közepén? A normális emberek hazamennek munka után és lazítanak, nem pedig sötét, koszos sikátorokban mászkálnak. 
      - Láttam, a saját szememmel láttam és még most sem hiszem el…. 
      - Mit is? 
      - Maneki-nekot…

III. A Maneki-neko

                19:00.
                Danny most is túlórázott. Három kávé után sikerült újra átbújnia az aktákat, de nem sokra ment a megszerzett információkkal. A támadó legpontosabb leírása is hihetetlennek tűnt. 170 körüli fehér, szőrős test, hatalmas macskafejjel. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy egy gyilkos, miért pont egy macskajelmezben támadna áldozataira. Ez a jelmez túl feltűnő, de mégis, hogy-hogy senki se tett jelentést arról, hogy az esetek idején egy nagy, két lábon járó kabalaállat garázdálkodott az utcán.
                A célszemélyek általában fiatalok voltak, a többsége lány. Az utóbbi hónapban viszont ötször támadtak meg idős szerzeteseket. Danny semmilyen sémát nem tudott felállítani, nem értette, hogy mi az összefüggés az áldozatok között, úgyhogy úgy gondolta, ezzel véget is ért a mai műszak.
                Az aktákat rendezetlenül hagyta az asztalon, viszont kifelé menet, csak nem hagyta nyugodni
az ügy. Ezért ahelyett, hogy lassú tempóban hazavezetett volna, elindult az Andrews út sikátora felé, ahol eddig 3 haláleset is történt. Útközben azon töprengett mennyit változott Houston az elmúlt 10 év alatt. Minden évben egyre kevesebb a város zöld területe, helyükre nagy kocka és téglalap alakú épületek sokasága kerül, amely majd a közeljövőben akár százezreknek is biztosíthat szabad álláshelyet. A vállalat aztán becsődöl, az a sok százezer munkanélküli lesz, és a tömbök ottmaradnak üresen, felesleges foglalva a helyet, és rondítva a környezetet. Danny meg volt elégedve a munkájával. Jó fizetést kapott, és egy-egy ügy alatt kiélhette kreativitását, nem mellesleg imádta elkapni a tetteseket. Szemébe nézni a rohadék görénynek, felbecsülhetetlen érzés.

Danny már fél órája az Andrews úton körözgetett, amikor már végső elkeseredésében már indult volna haza, amikor megpillantotta Doggy-t. A gyerek éppen a sikátor felé lopakodott. Fehér macskajelmez ugyan nem volt nála, de minden esetre elég gyanúsnak tűnt, ezért Danny leparkolt kocsijával, és úgy döntött, személyesen is megkérdezi a művészlelket, hogy mit keres itt.
               D-Dog épp akkor fordúlt be a sikátorba, amikor már csak pár lépés volt köztük. Danny a falhoz lapulva lesett be a sikátorhoz, de túl sötét volt, nem látott semmit. Beljebb ment és meglátta a srácot, amint egy üres sörösüveget szorongatva, egy kuka mellől leskelődik a sikátor vége felé. Danny-nek ekkor tűnt fel, hogy a sikátor már nem is sikátor, mert a végében egy klub nyílt. Rövid lépcső vezetett fel az ajtóhoz, ami felett a klub nevét neon csövek formálták meg.
                KawaiiCorner? Ez biztos csak valami ócska vicc, gondolta.
                A klub ajtaja éppen kinyílt, és két részeg férfi tántorgott ki kacagva. Dan a falhoz lapult, és közelebb kúszott Doggy-hoz. Épp időben kapta el a srácot, aki rá akart rontani a két részegre, és a falhoz lökte. D-Dog a meglepettségtől elejtette az üveget. Hirtelen nem tudta, hogy féljen vagy felháborodjon.
                   - Ember.. mégis, mi a szart képzelsz? – kiáltott rá, félig rémült, félig felháborodott hangon. Úgy látszik, nem sikerült döntenie a két érzés között, ezért hagyta mind a kettőt eluralkodni magán. Ezalatt a két részeg az összes nemtörődömségükkel, elhagyta a sikátort. Danny követte őket a szemével, majd amikor látó és hallótávolságon kívülre kerültek, még egyszer a falhoz vágta Doggy-t
                    - Én mit művelek? Megállítalak életed legnagyobb baromságától? Mi a fenét csinálsz itt? És ha lehet mellőzzük a laza stílust.
A srác bólintott egyet némán és intett Danny-nek, hogy engedje el a nyakát. Dan leeresztette, mire a kölyök, nagy köhögést és rosszullétet imitált. Amikor látta, hogy a nyomozót ez egy cseppet sem aggasztja, abbahagyta a színészkedést és beszélt.
                    -  Itt ölték meg.. itt ölték meg a húgomat. – és ekkor már tényleg visszavett magából.
                    - Ennek a két részegnek volt valami köze az ügyhöz? Nem láttam őket a feljegyzésekben.
                    - Ó, márpedig igenis volt közük hozzá.. itt voltak akkor, segíthettek volna, de elszaladtak. Már évek óta tervezem, hogy egyszer ezt a két gyáva rohadékot megölöm, de még csak most jutottam el odáig, hogy tegyek is valamit a húgomért.
                     -  A húgodért? – kérdezte Danny értetlenül
                     -  Igen, érte! Én az élettől megkapom a büntetésemet, ember! De ezek?! Minden egyes rohadt nap eljönnek ide és részegre isszák magukat. Azon a helyen, ahol a húgom meghalt! Tennem kellett valamit, a fenébe is! – D-dog dühében már a falba vert és fel-alá mászkált, míg Danny csak egyhelyben állt.
                     - Most be fog vinni? – Kérdezte Doggy
                     - Igen.
                     - Király, már csak ez hiányzott..
                     - De csak azért, hogy felvegyem a vallomásodat, arról az estéről.
A srác megállt egy pillanatra, majd Dan-hez fordult.
                     - Mármint, ez azt jelenti, hogy..
                     - Azt jelenti, hogy újabb nyomozást indítok el a húgod ügyében, és eljárást is indíttathatok a részeges fickók ellen, ha pontosan elmondasz mindent, hogy mi történt akkor. Csak hagyd a szlenget és a lazaságot. És öltözz fel rendesen T-Dog.
                     - D. A nevem D-Dog.
                     - Tökmindegy, a meghallgatáson, úgyis az igazi nevedet kell mondanod! – válaszolta Dan már egy kicsit frusztráltabban. 
                     - Hé, egy kicsit több tiszteletet D-nek!
                     - Ha nem fogod, be olyan tiszteletet adok, hogy..
Ekkor Danny-t félbeszakította a neonfények hangja, ami egyre hangosabban zörgött, majd nagy szikrázások közepette kialudt. Sötétség ereszkedett rájuk, az útcai lámpa sárga fénye is keveset ért.
Danny rosszat sejtett ezért épp elkapta volna D-Dog karját, hogy elinduljanak, amikor hatalmas ordításokat hallottak a hátuk mögül. Az ajtó kicsapódott, ekkor közelebbről hallották, a sikoltásokat, de pár másodperc, és elhalkult az utolsó hang is. Danny megszégyenülve állt Doggy mellett. Lassan indult el a sötétségbe.
                      - Hé.. zsarukám.. szerintem húzzunk el a francba – szólalt meg remegő hangon D-Dog.
                      - Miért D.. csak nem megijedtél – kérdezte kissé játékosan Danny, hogy oldja a feszültséget. Még mindig az ajtó felé tartott, és tiszta szívből remélte, hogy nem azt fogja látni, amire számít. Mielőtt még még egy lépést tett volna, a Kawaiicorner felirat újra felvillant. Az ajtó zárva volt és előtte egy fekete alak állt, hatalmas fejjel. Az ajtón pár vércsík vöröslött. Danny ekkor már észrevette, hogy az alak lába mellől egy öreg, üveges szempár mered rá. A fejre vér csöpögött lassacskán egy baltáról.
                       - Mi a f..
Az alak felemelte a fejét. Kétség sem fért hozzá, hogy egy macska jelmezes gyilkos állt előttük.
A Maneki-neko. Danny-ben a vér is megfagyott, amikor meglátta az állat mosolyát és fényes fekete szemeit. Sosem gondolta volna, hogy egyszer félni fog a macskáktól. A Macska félrebillentette fejét, lassan felemelte mancsát, és integetett nekik.
                       - Ez csak valami rohadt rossz vicc lehet..

II. Nyakatekert vallomás

Danny egy kissé idegesen csapja le az újságot konyhájának egyik pultjára. Már csak ez hiányzott. Ha ez ügy eddig nem is, most már biztosan szúrja szemét, de nem ám azért, mert olyannyira érdeklődik iránta, csupán csak fejében felcsillanni látszott az a bizonyos villanykörte, amely új tervvel kecsegtetett a jövőt illetően. Mégpedig pozícióemelkedést, ami már pedig fizetésemeléssel jár, ami pedig nagyon jól jönne most, amikor az anyagi stabilitása egy kissé megingott. Ezért még ugyanabban az órában, amelyben ezen csodás terv a fejéből kipattant, felhívta az éppen szolgálatban lévő kollégát, hogy mire beér a kapitányságra, az összes hasonló ügy mappája legyen az asztalán.

Mindez persze nagyon szépen hangzott egészen addig a pillanatig, amíg az irodájába belépve meg nem pillantotta az asztalán tornyosuló mappák sokaságát. Biztosan szükség van erre? Ez, és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg az elméjében.

-Uram, ez az összes. – Danny valósággal felhorkantott. Éppen elég ezt átnyálazni, nemhogy még többet. Ó, a rendőrélet szépségei, ráadásul ez a jelenet valami régi fekete-fehér filmbe is elmenne. Abban szoktak a rendőrök aktákat tologatva, szivarozgatva nyomozni.

- Hívja nekem ide Cho nyomozót.

Alig telik bele két perc, az említett személy megjelent az iroda ajtajában, két kávéval a kezében. Előre tudhatta mi vár rá, pontosabban rájuk.

-Szortíroznunk kell. – mondja Danny, fel sem vázolva a helyzetet, elég egyértelmű, és máris neki lát az első aktának.

Három óra lázas kutatás után, Danny idegesen csapja le az éppen kezébe kerülő nyomtatványt.

-Hát az összeset egy embert írta? Mindegyikben ugyan az áll, csak egyre cifrábban megfogalmazva. Ezekből így semmit sem tudunk meg! – csak egy kevés hiányzik, hogy türelmét vesztve rohanjon ki a helységből.

- Vagy mégis… - lapoz izgatottan tovább Cho a sok monoton, egyhangú szöveg után saját aktájában. – Ebben van egy elég egyértelműnek tűnő személyleírás.

- Végre! Ezt a sok babonás marhaságot.

- Uram, ne nézze le azt a „sok babonás marhaságot”. – idézi az idősebb szavait. – Meglepődne, mi minden van ezek mögött.

- Nem hiszek ezekben a marhaságokban! – szavaiból sugárzik a hitetlenség és az elcsigázottság. – Had olvassam! – Hamar végigfutja a sorokat, és valóban, üdítő változás ez a monoton tőmondatok világa után, és még némi információt is csepegtet(het) az ügy megoldásával kapcsolatban.

- Az akta szerint volt egy ember, akit azokban az időkben behoztak a rendőrségre, mint gyanúsítottat… de nem tudták rábizonyítani. Sem indítéka, sem lehetősége nem volt megtenni, biztos alibije volt arra az éjszakára, így végül elengedték.

- Hát most újra behívjuk. Intézkedj az ügyben. – Danny gondolatban összedörzsölte tenyerét, talán mégis sikerül megoldania ezt az ügyet. Biztosan nem volt az olyan egyszerű akkoriban, ezek az akták pedig elég gyakran információhiányosak, kell ott lennie valaminek.

*

A kihallgatás napján minden a szokott rendje szerint zajlott, és megjelent az aktában feltüntetett személy is, aki nem mellesleg elég fura fazonnak bizonyult, amivel megtörte a napok csendes, egyszerű rendjét.

-Hívják be! – int Danny a szobából. Az említett személyt az ajtóig kísérik, onnantól csupán csak a lélek, ami összetarthatta, hogy eljusson a székig, az asztalnál.

Fekete atléta, vállakon csüngő, isten tudja hány színű dzseki, két számmal nagyobb nadrág, némi ékszer, és felfoghatatlan lazaság. Ez már nem a fekete-fehér filmek kategóriája.

-Neve? – fog hozzá a beszélgetéshez Danny nyersen, nem nézi túl sokba a vele szemben ülő fiatal férfit, vagy inkább srácot, aki a másfél évvel ezelőtti akták egyikéből került elé, mint egy varázsütésre.

- Doggy D-Dog.

- Á, szóval maga ilyen művészféle. – dől hátra összekulcsolt karokkal székében Danny. – Gondolhattam volna. Mégis melyik utcából csöppent maga ide? Hol osztja az észt?

- … - Danny tanácstalanul suttog oda kollégájának.

- Ez mi volt?

- Rapp uram.

- Na nem mondja, az nekem is leesett. Mit mondott?

- Khm, itt vagyok én vagy mi a szar! – köszörüli meg torkát az előbbi beszélgetés fő tárgya.

- Vagy mi a szar… - suttogja maga elé Danny, de úgy, hogy még ő maga is csak alig hallja. – Gyanítja-e miért van itt?

- Ha az a régi ügy, ja, akkor ja, tudom, de már akkor is elmondtam, nincs közöm hozzá, szal mennék má’!

- Mit tud arról az esetről? – Dannyt nem lehet kizökkenteni a továbbiakban.

- Olvasd el, haver, ott van azon a kibaszott papíron. – ellenben a „kutya” a legkevésbé sem igyekszik moderálni magát.

- Ott volt azon az éjszakán! Jól mondom? Hogyne lett volna! Megölte azt a szegény lányt, aztán…

– Na jó, ember, nincs nekem erre időm, húzok a fenébe, vissza az „utcámba”!

- Történt akkor valami, jól gondolom? – ekkor az addig halál laza srác arca megkeményedik, mint, akit kicseréltek, és még az ótvar stílusát is levetkőzi a következő mondatok erejéig. Olyan komolyan beszél, amilyet az ember, előítéletes lénynek születvén, még csak elképzelni sem tud egy olyan első benyomás után, mint az övé.

- Történt… De sem azon az estén, sem egy másikon, de még csak egy harmadikon sem érdekelt senkit, ami azon az éjszakán történt. Nem cikkeztek róla újságok, nem lett tv hír, csupán csak az az egy bejelentés, és az én személyleírásom maradt meg abból az éjszakából, de az is úgy, hogy valami oknál fogva a valóság ellenkezőjét ábrázolja…

Danny szemöldökét ráncolva hallgatja a történetet. Kezd érdekes lenni a dolog…

-Azon az éjszakán, a lány, akit kegyetlenül meggyilkoltak, meggyaláztak, majd elfelejtettek, a húgom volt. Mindössze csak tizenhat éves volt, és ő volt az egyetlen családom, mégis, senkit sem érdekelt, hogy azon az éjszakán megölték őt, megfosztották egy jobb élet reményétől… Senkit nem érdekelt, mert nem voltak szülei, nem volt családja, nem volt élete, sem lehetőségei.

Csend lesz úrrá a szobán, amit végül Danny tör meg.

-Miért nem mondta mindezt akkor el?

- Maga mondta, hogy van ott még valami, hogy hiányos az akta. Hogy ne lenne az, hiszen kihagyták, mennyire kétségbeesetten akartam megtalálni az egyetlen húgom gyilkosát, mennyire elkeseredetten akartam, hogy nyomozzanak, de semmi. E helyett én lettem az, aki megölt egy szegény lányt egy kihalt városrészben. Én lettem, aki nem tudta megvédeni a húgát…

Ezek után viszont kétség sem férhetett ahhoz, hogy Danny nagyobb, jóval nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint amilyenre számított.

I. Pingipang nyomozó

      Új sztori, új szereplők, jól bevált írók. Hát izé. Szeressétek. A testünk. Kezdetleges. Ne utáljatok. Annyira.
_________________________________________________________________________________

      Egy sötét sikátor valahol Houston eldugott kerületében. Rendőr szirénák, járókelők zaja, autó dudák. Újságot sodor a szél. Valaki épp egy tv-t dobott ki az emeletről. Egy másik lebujból egy sörösüveg repült az utcára.

       -Kérem.....kérem ne tegye ezt. Nem teheti ezt velem. Ne! Ne! Kérem! Ne!

       Az orvos végzett a beteg vizsgálatával, majd ellátták a sebeit. A koponya röntgenfelvétele már a kiérkező rendőröket köszöntötte.
       -Szóval azt mondja egy nagydarab, szőrös, fehér szörny rontott magára és tette....ezt? -kérdezte felhúzott szemöldökkel hitetlenkedve a biztos úr, kezében jegyzetfüzettel, amibe hanyag jegyzeteket firkantott. "Nagy fehér szőrös izé támadás a hatos utca mögötti sikátorban. Húsvéti nyúl....?"
       -......Maneki neko -mondta az ázsiai vonású rendőr, Cho.
       -Egészségedre.
       -Nem, nem. Ez egy japán név arra amit az áldozat körülírt. Valószínűleg mindenki látott már ilyet egy egy kínai vagy japán étteremben.
       -Arra a fehér macskára gondolsz? -kérdezte az unott rendőr, Danny.
       -IGEN AZ. Úristen. Maguk is látták?! -szólalt meg a kötözött fejű kihallgatott.
       -.....Cho, beszélhetnék veled négyszemközt? -arrébb léptek a kórházi ágytól. Danny megdörzsölte a szemeit szabad kezével, majd csípőre tette azt.
       -Mit gondolsz róla?
       -Most komolyan? Szerintem valami iszákos aki egy kocsmabunyóban jól elverette magát a szabadnapos télapóval vagy egy fehér tigrissel. Ugyan már, Cho. Az ilyen esetek után én csak haza akarok menni és lezuhanyozva Walking Dead-et nézni. Ez nem is eset.
       -Szerintem minden ember vallomását komolyan kell vennünk. Nézz csak rá.
Danny ránézett a lila foltos szerencsétlenre, ahogy a saját, megtépázott ruháiban bénán ül az ágy szélén.
       -Mit vársz tőlem? -kérdezte megadóan a táskás szemű rendőr.
       -Kezdjünk valamit a hallottakkal és nézzünk utána más jelentésekben, hátha történtek még efféle furcsa támadások a környéken.

       Danny csípője körül törölközővel, vizes hajjal állt a város felett terpeszkedő apartmanja nappalijában, a panorámás felhőkarcolóból szemlélte a nyüzsgő éjszakai várost. Nem tudta kiverni a fejéből azt a zakkant alakot, na meg a vallomását. Kisétált az erkélyre. Meleg nyári szellő csapta meg. Végre hűlt a levegő éjfélre. Még mindig csorgott róla a víz, végig a tarkóján.

       -Még hogy egy macska.. -kortyolt a whiskybe, majd feltett lábakkal elkezdte nézni az újabb epizódnyi vért, emberi agyat csócsáló zombikat és szervezkedő shotgun-os-komolyan a semmibe bámuló véres szakadt csőcseléket.

       Hajnal háromra járt. Azt gondolnánk ilyenkor lenyugszanak a sugárutak és minden csendes. De az utca sosem alszik. Reggel a friss nyomtatott sajtóban halálesetről cikkeznek. "Járőröző rendőr talált holttestet a hatodik utca mögötti sikátorban. Az áldozatot valószínűleg megverték majd megfojtották. A rendőrség még nyomoz a területen történt halálesetek ügyében."

10. rész: Vanitatum vanitas

      A tizenhetedik születésnapomat ünnepeltem. Tavaszi nap volt, hulló virágszirmokkal. Mindent belengett a fák és virágok üde illata, amint a szél meglengette őket. Hűvös tavaszi délután volt, mégis szoknyában és farmerkabátban vártam rá.
      Rá.
      Elvitt a kedvenc cukrászdámba. Hihetetlen, ahogy az idő állni látszék, amikor az ember jól érzi magát. Nagyon is. Ezután elmentünk megnézni egyet a legújabb őrült horrorfilmek közül, ami persze jó ok volt az összebújásra. Cseles. Elmentem poof maist venni, aminek persze a fele a moziterem padlóján landolt, amikor ijedtemben eldobtam egy-egy maroknyit. Ő csak kuncogott, amiért én rendszeresen csak leszidtam azt a bódzsót, majd duzzogva továbbnéztem a filmet.
      Hazakísért, majd elbúcsúztunk egymástól. Már majdnem vége volt a napnak. Az ágyba vetettem magam. Még mindig éreztem valami bizsergő érzést, pedig Ő már rég hazafelé tartott.
      Észre se vettem mikor aludtam el, de nem is tartott sokáig, felriadtam valami motoszkálásra. Az ablak felől jött.
      -Jaj, csak ezt ne... -gondoltam, majd félve az ablak felé csoszogtam nyakig takarómba bugyolálva, mint egy igényesen burkolt múmia.
      Majd meghallottam valamit. Valamit, amire nem is számítottam.
      -"Oh she's only seventeen. It's a tick of our time and a tic in her head that made me feel so strange. I could call you baby, I could call you...." -énekelt. Az ablakom alatt. Kapott már bárki is ennél szívhez szólóbb ajándékot? Meghatottan álltam és bámultam le Rá, majd nevettem el magam, amikor futásnak eredt a gitárjával. Caleb, az első szerelmem.

      -Mit szólnál egy filmnézős estéhez? Egy üveg száraz vörösbor, csokoládés pattogatott kukorica és valami nyálas film, amire nem is figyelünk, mert rég valami másról beszélgetünk. -nyújtotta ki maga elé mindkét hüvelykujját és mutatóujját Sheila, amint lefestette a tökéletes elkeseredett egyedülállók hiábavaló szerda estéjét.
      -Most inkább nem. -feleltem- Fontos asztalosmunkát kell végeznem. Jusuf túl sokszor szökik el a ketrecéből, így ki kell találnom valamiféle odúhálózatot neki, ahol kedvére csatangolhat. -ami igaz is volt, de igazából egyszerűen csak nem volt hangulatom az önsajnálatra. Mert Sheils bármennyire is a kedvenc barátnőm volt már általános óta, mindig belemerült valami szomorú és elkeserítő témába. Főleg ha vörösborról van szó.
      -Na mindegy is. Most hogy mondod, még vár rám otthon a meg nem fizetett túlóra. -sóhajtott, majd elbúcsúztunk egymástól. Hazabaktattam. A Nap lemenőben karmazsin színen festette meg a horizontot, megvilágítva a fákat és az épületeket. Imádtam ezt a látványt. Végre tavasz van.
      Hazaérve az asztalra passzintottam a táskám, majd ledőltem a kanapéra. Nyugodt aléltságom nem tartott sokáig, látogatóm érkezett.
      -Szervusz, Jusuf -simogattam meg a kis szőrcsomót, aki Houdinit megszégyenítő képességeivel a mellkasomra varázsolta magát a csukott ketrectől, majd összegombolyodott rajtam. Így maradtunk még ki tudja meddig, majd úgy döntöttem elmegyek. Magamra húztam egy kabátot, és sétáltam. Még nem voltam benne biztos, hova. Csak mentem előre.

E

9. rész - Mint két gyerek

      ... végül megráztam a fejem, nem akartam ezen gondolkodni, és ezt illőnek tartottam vele is közölni, csak éppen kicsit elferdítve a valóságot arról, amit gondolok. Magamra erőltettem, egy egyébként fogalmam sincs mennyire hatásos "Áh, én nem tudok semmit" fejet, aztán belevágtam.
      - Talán... Áh nem... Esetleg akkor... Nem ezt sem hiszem... Vagy... - tettettem, mintha semmi sem derengene. Na jó, annyi igazság azért akadt a játékomban, ha emlékszem is, de csak homályosan. Ezért kicsit őszintébb lett. - Áh, nem lesz ez így jó! Nem hiszem, hogy találkoztunk volna már. Vagyis, ha mégis, nem lehetett valami elsöprő egy élmény, mert nem emlékszem rá. - fejeztem be végül.
      - Ah-ha! - mondta elhúzva kicsit, némi "hazudsz" hangsúllyal a hangjában. - Hát oké. Most, hogy így mondod, nekem sem tiszta, mi is történt akkor. - ment bele a játékba. - Lehet, nem is te voltál?
      - Na, az bizony meglehet. Csak tudnám, akkor miért hasonlítasz egy idegent hozzám? - azt hiszem egészen belejöttünk a szócsatába. - Nem hiszem, hogy egyébként bármiféle helyzetben, bármi alapján is felismernél.
      - Hohohó! Tévedés! - mondta, majd megint áthajolt az asztalon. - Ez itt... - húzta végig mutatóujját finoman az ajkaimon - mindenki mástól megkülönböztet. - majd visszaült és csak mosolygott. - Mellesleg ott az az aprócska tény, hogy figyellek egy ideje.
      - Csak tudnám mi tett engem ilyen fenemód tetszetőssé? - kérdeztem nevetve, miközben műileg forgattam a szemeimet.
      - Hát .... - kezdte volna, de leintettem, mert egészen eltértünk a tárgytól. Nem mintha nem ez lett volna a cél, de hát a beszélgetés kezdett egyre - hogy úgy fogalmazzak- arcpirítóbb irányt venni. Bár, ahogy végignéztem magunkon egy percre, ez nem volt egyikünk tünete sem.
      Most, hogy témát váltottunk.... vagyis csak azt hittem...
      - Tudod, főnökasszony, eléggé jól szórakozom. Jobb a műsor, mint Jack-nél valaha. És, hogy a szavaiddal éljek, fenemód tetszetős egy főnököm van. - villantott rám -nos egy tagadhatatlanul ellenállhatatlant mosolyt, de hát nekem szilárd és a tervem mellett elkötelezettnek kellett maradnom. Persze, mint ha eddig ezt tettem volna, inkább csak szórakoztam/szórakozom.
      - Na most kellene olvadoznom? - kérdeztem határozottságot színlelve. - Vagy esetleg a egyenesen a karjaidba borulnom?
      - Háááát.... ezt is megpróbálhatjuk. - nevetett, miközben kitárta a karjait.
      Óh, az én fene nagy szám. Már gondolkodni sem tudok.De mi a jó fenéért játszadozom én vele, ha egyébként nem érdekel? Igen, ez már azért égetőbb kérdésnek tűnt, de elhessegettem a fejemből bárminemű gondolatot erről a témáról.
       - Munka! - támasztottam le mindkét tenyerem az asztalra kicsit erélyesebben.- Ezért vagy itt! Munka!
       -Wowowowow! A főnök dühös. Áh, azt hiszem, jobb lesz meghúznom magam. - mondta, láthatóan nem önmagának.
      - Pontosan! - emeltem rá a mutatóujjamat. - Jobb lenne!
      - Oda lesz a fizetésem, ha így haladok. Pedig az első igazán kellemes volt. - kuncogott.
      Csak ne nevess! Csak ne nevess! Végig ez járt a fejemben!
      - Áh, te azt fizetésnek nevezed? Az én szótáram szerint, egész más, de fizetség semmiképp. Főleg, mert nincs miért fizetnem. Nem emlékszem, hogy eddig csináltál volna bármit is nekem.
      - Öhm. Leengednéd végre a kezed, kezdem azt hinni, hogy a végén lelősz.
      Oh Istenem! Még egy ilyen barmot. De szép az élet. Csak tudnám, mi teszi ŐT ilyen fenemód tetszetőssé. Meg mi sodor engem ilyen káoszba?
      - Ha-ha-ha! - gúnyolódtam, de aztán leengedtem a kezem. De csak mert fájt már tartani.
      - Szóval a fizetésem!
      - Na, témánál vagyunk, végre. Kösssszönöm...
      Nem! Nem! Nem! - ordítottam magamban - Nem hiszem el! Mint két gyerek.
      Végül karba tett kézzel megálltam előtte.
      - Tudod mit? Beszéljük ezt meg máskor! Majd, ha lesz is aktualitása, valamiért normális fizetést adni. - utaltam nem túl régi kis afférunkra, már ha azt annak lehetett nevezni és nem valami elszabadult tébolynak.
      - Mint a sorozatok, esküszöm. Azt is mindig a legizgalmasabb résznél szakítják félbe... de idegesítő. - állt fel, aztán mellém sétált.
      - Ez nem egy sorozat! De még csak nem is izgalmas... - mondtam és tettem egy lépést hátra. Csak nem hagyhattam, hogy megismétlődjön az a bizonyos... hagyjuk.
      - Én nem így látom. - mondta nevetve. - Engem érdekel a sorozat folytatása. De nem akarok egy napot várni rá. Az olyan őrjítő. - aztán ő is lépett.
      Na jó, a helyzet kezdett tényleg gyerekessé válni. Hány évesek is vagyunk? Tényleg... hány éves is ő?
      - Hány éves... - tettem volna fel a kérdést, de belém fojtotta egy újabb csókkal, mire az én fejemben lévő káosz tovább nőtt. Tudtam is gondolkodni, meg nem is, de ha igen, akkor is csak azon, mit csináljak.
      Nem akartam, hogy ez újra megtörténjen, de ellökni sem tudtam magamtól, egyszerűen csak álltam és hagytam megtörténni az eseményeket, amik azt hiszem lavinát indítottak el, vagy csak fognak, azt már nem tudtam megmondani. Csak egy valami volt, ami még átsuhant a fejemben, mielőtt teljesen elvesztem volna a fejemben uralkodó káoszban, vagyis mielőtt elvesztettem volna az irányítás a saját, határozott gondolataim felett:
      -Új terv kell!
      
     

8. rész -Rövid beugró

      Az ajánlattól és az utána következő közelségétől kissé meghőköltem, de nem hajoltam el látványosan, hisz' nem adhatom meg neki az örömöt, hogy azt higgye meglepődtem. Ugyan. Csak megilletődtem.
      -Nos, ez igen hízelgő ám ezt még át kell gondolnom, s az ilyesmit írásba is szokták foglalni, nemde? -kérdeztem.
      -Egy csókról számlát? -vigyorgott rám- Nem is tudom, ez annyira....... - Elhallgatott, majd hirtelen megcsókolt. El sem akartam hinni, ami épp történik. De annyira rég esett már meg velem, hogy viszonoztam. Édes íze volt és igen jól csókolt. Egyik kezével az arcom fogta. Megindult bennem egy érzés. Azt hiszem az iránt, hogy ezért most jól arcon csapjam. Ezt fogom tenni. Elhúzódtam tőle, majd megindult felé a kezem és jól végigsimítottam az arcán. Ez meg mi volt?! Zavaromban elnevettem magam, mire ő elmosolyodott.
      -Tudod a férfiak először a számom szokták elkérni, nem csak úgy lekapnak minden szó nélkül. -közöltem vele.
      -Szeretek a meglepetés erejével élni. - kacsintott felém játékosan. - Nos tehát, mi a feladatom, Főnök asszony?
      Tetszett ez a megszólítás és ha már így a főnökének tart, gondoltam megkérdem:
      -A főnök asszony tudni szeretné a kereszt neved, első lépésként.
      -Igen furfangos kérés, ám azt hiszem, hogy erre már te magad is tudod a választ.
      -Megtudhatnám hogyan? -kérdeztem vissza szemöldök ráncolás közepette.
      -Talán nem is sejted, de mi nem most találkoztunk először... - végigsimította az állam, majd mélyen a szemembe nézett.
      Végignéztem rajta kissé zavartan, talán tovább, mint azt illő tenni, majd homályosan, de derengett az az este, amikor......

E